Javítani szeretnénk

Két vereség – a Szekszárd ellen a bajnokságban, a Namur ellen az Európa-kupában – után újabb nehéz mérkőzés vár csapatunkra, de vasárnap 17 órakor a PEAC ellen győzelemmel szeretnék zárni a hetet.

„Két és fél hét alatt ez a hatodik meccsünk, melyen Európa-kupa-szintű vagy annál erősebb gárdával játszunk, célunk természetesen az, hogy kijavítsuk az előző két vereséget. Ehhez elsősorban az kell, hogy a védekezésünk összeálljon, támadásban pedig hatékonyak legyünk. Fontos, hogy a sérültek közül Czank is visszatérjen a pályára, ez nagyon fontos a rotáció szempontjából. Tiszteljük a pécsieket, de csak a győzelem az elfogadható eredmény ellenük. Számítunk a szurkolóink támogatására is, biztos lesznek megint nehéz percek a pályán, ilyenkor rengeteget jelent a játékosoknak a szurkolásuk” – mondta vezetőedzőnk, Völgyi Péter.

A két csapat eddig 13-szor mérte össze egymással az erejét a bajnokságban, ebből 10-szer mi győztünk, 3-szor a pécsiek kerültek ki győztesen. A Magyar Kupában eddig mindkét alkalommal csapatunk győzött. A legnagyobb különbségű sikereinket a 2012/13-as szezonban értük el: Győrben 18 (66-48), idegenben 25 (87-62) ponttal nyertünk, a legnagyobb verést pedig éppen tavaly mérte ránk a PEAC, a 90-60-as végeredmény minden szempontból rekord. Tavaly a bajnokságban hazai pályán 83-75-re vertük a baranyaiakat, s a Magyar Kupa-bronzmeccsén is elégtételt tudtunk venni ellenük, hiszen 71-66 lett a vége a javunkra. Bízunk benne, vasárnap a bajnokságban ismét mi örülhetünk a lefújás után.