Győzni megyünk Zalába

Csapatunk, az UNI Győr MÉLY-ÚT szombaton 17 órakor a ZTE otthonában lép pályára. Az első fordulóban pontgazdag meccsen vertük a Vasast, míg a ZTE a Szekszárd vendégeként kapott ki.

„A Göcsej-kupán már találkoztunk a zalaiakkal, azóta azonban eltelt három hét. Az a meccs nem volt egyszerű számunkra, s most is kemény, harcos találkozót várok. A ZTE nyilván javítani szeretne, de mi is győzni megyünk. Ellenfelünknek jó játékosai vannak, különösen a belső pozíciókban. A palánk alatti embereik távolabbról is elég eredményesek, így nem könnyű ellenük védekezni, de az talán mellettünk szól, hogy hosszabb a kispadunk. Még úgyis, hogy Baffy és Raksányi sérülés miatt nem játszhat. Tudjuk, mit kell tenni annak érdekében, hogy győzzünk, ennek megfelelően készültünk a héten. Ha sikerül negyven percen át fenntartani a koncentrációt, a védekezésben is keményebbek leszünk, akkor elérhetjük a célunkat” – mondta vezetőedzőnk, Milos Pavlovic.