A szövetséghez fordulunk

Csapatunk vasárnap remek teljesítményt nyújtva, izgalmas mérkőzésen legyőzte a Szekszárdot, ezzel kiegyenlítette a negyeddöntős párharcot. A mindent eldöntő harmadik összecsapás szerdán 18 órakor kezdődik Szekszárdon.

Ügyvezetőnk, Klement Tibor az alábbi nyilatkozatot tette a klub Facebook-oldalán az eddigi két lejátszott és az előttünk álló mérkőzés kapcsán: „Fantasztikus volt a vasárnapi meccs, végre hosszú idő óta újra azt a csapategységet láthattuk, mint a nemzetközi kupában a Gernika, vagy a bajnoki alapszakaszban a Pécs ellen Csodálatosan küzdöttek egymásért a lányok, együtt lélegzett a pályán lévőkkel a kispad. Jó volt látni ezt a győzni akarást. Azon túl, hogy jól és eredményesen játszottunk, hosszú idő, zsinórban kilenc vereség után győztük le a Szekszárdot. A bajnokság azon szakaszához értünk, ahol bármi megtörténhet. A ZTE is ezt bizonyította, hiszen pályahátrányból jutott be az elődöntőbe, vagyis nem számít, az első körben hogyan teljesített egy csapat, az első hat együttes között szinte alig van különbség, alázattal, megfelelő hozzáállással játszva elérhetőek a célok. Szerdán, a harmadik meccsen az dönt, mennyire tiszta fejjel, milyen motivációval indulunk neki az összecsapásnak. Tiszteljük a Szekszárdot, sokat dolgoztak azért, hogy ma az első számú sportklub a városban, emberileg és szakmailag is kiváló kapcsolatot ápolunk a vezetőséggel. Ezért is volt fájó számunkra, hogy a kispad, a szakmai stáb már az első meccsen, de a vasárnapi győri összecsapáson is sorozatosan megalázta játékosainkat, így a csapat és amúgy a magyar válogatott kapitányát, Raksányi Krisztinát, illetve egy másik olyan játékost, Sara Krnjicet, aki sokat tett a Szekszárd sikereiért. Ez a viselkedés elfogadhatatlan számunkra, ezért a magyar szövetség illetékes bizottságához fordulunk, vizsgálják ki ezt a sportszerűtlen cselekedetet, mert az emberi méltóság megsértése nem való a kosárlabda-, a sportpályára, az ilyen viselkedést irtani kell, ebben kérlelhetetlenek vagyunk. Ami a mindent eldöntő mérkőzést illeti, nyílt szívvel, tiszta lélekkel utazunk, és vágunk neki a találkozónak, bízunk benne, hogy sportszerű körülmények között dől el a csata, s megmarad a jó viszony a két klub között.”