CMB CARGO

UNI Győr

2016/2017

 

Utánpótlásunk honlapja:

unigyor logo rgb-01

www.szechenyikosarakademia.hu

Nyomtatás E-mail
Kemény hétvége
2014. március 22. szombat, 11:02
Írta: Administrator   

Négy korcsoportban szállunk versenybe a győzelmekért a hétvégén. Gyerekcsapatunk Győrben játszik két mérkőzést. Serdülőink a halászlé fővárosába, a mediterrán éghajlatú Baja városába utaznak. Nem lesz könnyű feladatuk lányainknak, edzőinknek. Középiskolásaink NBI/B-s mérkőzéseket játszanak. Ezek az utolsó simítási lehetőségek a jövő héten esedékes junior országos döntő előtt. A tinicsapat regionális serdülő bajnoki megmérettetés előtt áll. A fiatalok vasárnap Sopronba utaznak, ahol két soproni gárdával mérik össze tudásukat. Az április 5-6-án Nyíregyházán rendezendő tinifordulóra remek felkészülési lehetőség lesz ez a két mérkőzés.

A program

Gyerekcsapat, szombat, 10 óra: Széchenyi Kosárlabda Akadémia UNI Győr-Zala Volán. 13 óra: Széchenyi Kosárlabda Akadémia UNI Győr-Szombathelyi SI. Mindkét mérkőzést a Kovács Margit ÁMK tornacsarnokában rendezik.

Serdülőcsapat, szombat, 12.45 óra: Széchenyi Kosárlabda Akadémia UNI Győr-Pityke KSE. 17 óra: Széchenyi Kosárlabda Akadémia UNI Győr-Kosárlabda Akadémia Pécs. Vasárnap, 9 óra: Széchenyi Kosárlabda Akadémia UNI Győr-Baja. Mindhárom mérkőzés a bajai Dr. Posta Sándor Sportcsarnokban lesz.

NB I/B, szombat, 12 óra: Széchenyi Kosárlabda Akadémia UNI Győr-Baja (Nádorvárosi Általános Iskola)

Tinicsapat, vasárnap, 10.45 óra: Soproni Darazsak Akadémia B-UNI Győr-Széchenyi KA B. 14.45 óra: UNI Győr-Széchenyi KA B-SMAFC-NYME. Mindkét mérkőzés helyszíne a soproni Krasznai-csarnok lesz.

Nyomtatás E-mail
Rajt győzelemmel
2014. március 22. szombat, 10:57
Írta: Administrator   

Akadémistáink elkezdték az NBI/B rájátszását. A Szeged elleni mérkőzés változatosra sikeredett. Gyenge kezdés után egy erős 15 perc következett, majd a harmadik negyed rémalma után fantasztikus utolsó öt perc. Végül magabiztos győzelemmel mutatkoztak be játékosaink a 9-16. helyért folyó küzdelemben. Hét győzelemmel és vereség nélkül állunk ebben a mérkőzéssorozatban.

Eredmény:

Széchenyi Kosárlabda Akadémia UNI Győr-Szeged KE 68-53 (16-10, 24-18, 7-18, 21-7)

Győr: Simon 10/6, Nagy 10, Török Á. 13, Szűts, Csíkász 1, Dobronyi, Ayana, Horváth 10, Kuller 4, Török B. 4, László 10. Edző: Gálos László, Sándor Zsuzsa.

Gálos László: - A jövő heti juniordöntőre készülve több pozitívumot láthattunk. Öt játékosunk is elérte a tíz dobott pontot és védekezésben is sokat léptünk előre. Kuller Viola ismét régi fényében csillogott, aktív védekezése sokat segített. Centerposzton Kovács Vani remekül fogta össze védekezésben a csapatot, a sok beszéd hasznosnak bizonyult. László Boró betegségéből visszatérve a második félidőben már jól teljesített. Büszkeség tölt el, hogy van tartása a csapatunknak. Amikor átvette a vezetést a Szeged, összekaptuk magunkat és egy 17-2-es rohanással szétszedtük ellenfelünket. Reméljük, hogy a Baja ellen további előrelépéseket láthatunk majd.

Nyomtatás E-mail
A szív diadala
2014. március 22. szombat, 10:54
Írta: Administrator   

Kadettcsapatunk Győrben fogadta a Keleti csoport győztesét (veretlenül lett győztes), a Vasas Akadémiát. A mérkőzés előtt derült ki, hogy László Boróra nem számíthatunk. Nagy Rebus vállalta a mérkőzést ugyan, de mivel az elmúlt napokat betegen töltötte otthon, nem tudott még teljes értékű munkát vállalni. Kisebb sérülésekkel bajlódott még Horváth Kriszti és Chroméj Hajni is. Ennek ellenére bíztunk a sikerben.

A baljós előjelek összekovácsolták a gárdát és fantasztikus első félidőt produkálva 15 pontos előnnyel mehettünk pihenni. A második játékrészben, ahogy ez várható is volt, a budapesti csapat mindent megtett a felzárkózás érdekében. Egy 11-0-ás rohammal egészen közel kerültek hozzánk. Ekkor azonban megint erőt merítettünk valahonnan és sikerült a biztonságos 10 pont körüli előnyt visszaállítani. A problémáink tovább nőttek, amikor kipontozták Nagy Rebekát. Utolsó energiáinkat mozgósítva azonban visszavertük az ellenfél újabb és újabb próbálkozásait. Végül nyolc pontot sikerült megtartani a tizenötből és megnyertük a rangadót. Török Ági, Horváth Kriszti, Nagy Rebus és Ayana Pelsin mind a mezőnymunkában, mind a pontgyártásban jeleskedett.

Eredmény:

UNI Győr Széchenyi Kosárlabda Akadémia-Vasas Akadémia 73-65 (24-15, 22-16, 17-18, 10-16)

Győr: Chroméj 2, Nagy 12, Török 26, Horváth D.,Csíkász 2, Szűts 2, Ayana 13, Horváth K. 16/6, Viniczai , Szammer. Edző: Gálos László-Sándor Zsuzsa.

Gálos László: - Nagyon nagy taktikai csatát vívott egymással a két csapat. A körülbelül hatvan százalékos állapotban levő gárdánk nagy sportolói erényeket csillogtatva nyerte meg a mérkőzést. A lányoknak helyén volt a szívük! Önbizalmat adhat ez a győzelem az országos döntőre. Külön öröm volt Ayana Pelsin eredményes, hasznos játéka.

Nyomtatás E-mail
Regionális kadettbajnokság
2014. március 14. péntek, 15:01
Írta: Administrator   

Serdülő csapatunk néhány kadettjátékossal kiegészítve Szombathelyre utazott, hogy két mérkőzést játsszon a csoportjában. A legutóbbi fordulóban, hazai környezetben két szép győzelmet arattak lányaink. Bíztunk a jó folytatásban. Annak ellenére, hogy két vereséget szenvedtünk, szégyenkeznünk nem kellett. Két szoros mérkőzésen maradtunk alul.

Eredmények:

UNI Győr Széchenyi KA-Szombathelyi SI 52-54 (13-11, 7-15, 17-14, 15-14)

Győr: Dénes 2, Komlósi 5, Szűts 14, Baffy 1, Tamás 4, Viniczai, Takács 6, Chroméj 10, Biczó, Horváth Dóra 3/3, Szammer2. Edző: Fűzy-Antolovics Adél, Balogh Gyula.

Fűzy-Antolovics Adél: - Három nyert negyed nem volt elég a győzelemhez. Ismét kemény, küzdelmes mérkőzést játszottunk a szombathelyi csapattal. Pozitív, hogy egy kadettgárdát sikerült ismét megszorongatnunk, úgy, hogy a játékosaink nagy része serdülőkorú. Ki kell emelnem Szűts és Tamás játékát, mindketten tizenhárom-tizenhárom lepattanót szereztek. 

UNI Győr SZKA-BEAC 48-65 (24-18, 9-18, 2-21, 13-8)

Győr: Dénes, Komlósi 11/9, Szűts 21, Baffy , Tamás , Viniczai, Takács, Chroméj 6, Biczó 1, Horváth Dóra 2, Szammer 6. Edző: Fűzy-Antolovics Adél, Balogh Gyula.

Fűzy-Antolovics Adél: - Nem sikerült megismételni a legutóbbi győzelmet. Az első negyedben még vezettünk, amíg ellenfelünk embert fogott, azután a zónavédekezés ellen nem tudtunk mit kezdeni. A gyors támadások helyett hosszan próbáltunk játszani, ami nem a mi fegyverünk. Külön öröm számomra, hogy Szűts Bogi vezére tudott lenne a második számú kadettcsapatnak, ismét megrázta magát és huszonegy pontot szórt az ellenfélnek! Nagyon sok képzetlenségből eredő hibával játszott mindhárom csapat a tornán.

Nyomtatás E-mail
Felemás tiniszereplés
2014. március 14. péntek, 14:56
Írta: Administrator   

U13-as csapatunk Sopronban játszott. Az alapszakasz legjobb nyolc csapatát két négyes csoportba osztották. A mieink a Soproni Darazsak, a budapesti Törekvés és Csata DSE csapataival került egy csoportba. A torna remekül kezdődött, a házigazda soproniakat magabiztosan egy ponttal legyőztük. Onnantól kezdve azonban csak felvillanásai voltak lányainknak és két sima vereséget szenvedtünk a fővárosiaktól.

Eredmények:

Soproni Darazsak–UNI Győr-Széchenyi KA 60–61 (20–24, 13–11, 19–16, 8–10)

Győr: Zágoni Kata 8, Pozsgai Dóri 5, Blasek Réka 2, Rozmán Lilla 2, Weisz Franciska 14, Téringer Lili 9, Szirony Dorina 9, Pollreisz Anna, Takács Hanka 2, Szabó Angi 6, Rácz Roza 4. Edző: Sándor Zsuzsa-Kulacs Zoltán.

Sándor Zsuzsa: - Küzdelemből jeles, támadójátékból tartalékos! Alapvetően az egész csapat motiváltan és fegyelmezetten játszott, védekezésben néhány hibától eltekintve jól teljesítettek a lányok, Pozsgai Dóri és Blasek Réka munkája kiemelkedett, Szirony Dorina, Téringer Lili és Szabó Angi lepattanói sokat segítettek, támadójátékban Weisz Franciska és Téringer Lili nyújtott maradandót. Takács Hanka még a mérkőzés elején sérült meg, orvosi kezelésben részesült, de utána kérte a játéklehetőséget. A mérkőzés vége rendkívül izgalmasra sikerült, de lányaink, betartva a taktikai utasításokat, győzelmet arattak. Gratulálunk az egész csapatnak!

UNI Győr-Széchenyi KA–Csata DSE 44–92 (15–25, 10–21, 4–30, 15–16)

Győr: Zágoni Kata 6, Pozsgai Dóri 10, Blasek Réka, Rozmán Lilla 7, Király Anna 3, Weisz Franciska 2, Téringer Lili 2, Szirony Dorina 12, Pollreisz Anna, Takács Hanka, Szabó Angi 2, Rácz Roza. Edző: Sándor Zsuzsa-Kulacs Zoltán.

Sándor Zsuzsa: - Érthetetlen módon a délutáni mérkőzés félálomban találta játékosainkat, és bár fizikai fölényben volt ellenfelünk, húsz ponton belüli vereség lett volna elfogadható. Néhány kivételtől eltekintve védekezésünknek semmi „éle” nem volt, támadásaink rendkívül bátortalanok voltak, csak Szirony Dorina  és Zágoni Kata vállalkozott. Több időkérést és határozott eligazítást követően mégis megmutattuk, hogy a Csata ellen is tudunk játszani, kár, hogy csak az utolsó öt percben derült ez ki Pozsgai Dóri és Rozmán Lilla jóvoltából.

Török Flóris-Törekvés SE–UNI Győr-Széchenyi KA 60–45 (15–11, 13–8, 22–6, 10–20)

Győr: Zágoni Kata 6, Pozsgai Dóri 4, Blasek Réka, Rozmán Lilla, Király Anna 1, Weisz Franciska 2, Téringer Lili 6, Szirony Dorina 18, Pollreisz Anna, Takács Hanka 3, Szabó Angi 4, Rácz Roza 1. Edző: Sándor Zsuzsa-Kulacs Zoltán.

Sándor Zsuzsa: - Abban reménykedtünk, hogy a Csata elleni harmatos teljesítményt lányaink gőzerővel fogják elsimítani, de sajnos nem így sikerült, ismételten csak a negyedik negyed volt értékelhető, nagy kár az elszalasztott lehetőségért. Tanulunk belőle, tudatosabb játékra lesz szükség a továbbiakban!

Nyomtatás E-mail
Kenguru-kupa
2014. március 14. péntek, 14:53
Írta: Administrator   

Folytatódott a pontvadászat a legfiatalabbak bajnokságában. Négy csapatunk Győrben, míg a nádorvárosi hölgykoszorú Tatabányán próbált szerencsét. A nádorvárosiak két remek mérkőzést játszottak. Az oroszlányi fiúktól minimális különbségű vereséget szenvedtek, a tatabányai lányokat azonban lesöpörték a pályáról.

Eredmények:

Nádor Tigrisek-OSE Oroszlánfókák 33-44 (2-13, 15-10, 4-14, 10-7)

Nádor Tigrisek: Sári 1, Varga 5, Bodor Kata 2, Velekei, Bodor Betti 4, Nagy P. 4, Nagy A., Varga 1, Szabó, Csonka 12, Nagy R. 3.

Nádor Tigrisek-Tatabánya 51-20 (8-0, 17-10, 14-8, 12-2)

Nádor Tigrisek: Sári 2, Varga 3, Velekei 2 , Bodor Kata 10, Bodor Betti 4, Nagy P. 2, Nagy A. 3, Varga, Szabó 7, Csonka 14, Nagy R, Gaskó 4.

Nyomtatás E-mail
Hoztuk a kötelezőt
2014. március 14. péntek, 14:50
Írta: Administrator   

A kiemelt kadettbajnokságba csapatunk Kecskemétre utazott, hogy a rájátszás negyedik fordulójában legyőzze a házigazdákat. Egyértelmű esélyesként érkeztünk és úgy is kezdtük a mérkőzést. Az első negyedben a játék minden szépségét felvonultatva közel húszpontos előnyre tettünk szert. Ezután azonban leeresztettünk, amelyhez még az ellenfél zónavédekezése is hozzá jött. Az utolsó negyed közepén már csak nyolc pont volt az előnyünk és három játékosunk állt négy faultnál. Az utolsó pillanatokban megráztuk magunkat és ismét magabiztossá tettük a különbséget.

Eredmény:

Mercedes Benz Gyár Kosárlabda Akadémia-UNI Győr Széchenyi Kosárlabda Akadémia 55-71 (4-23, 19-15, 15-14, 17-19)

Győr: Nagy 10, Török 20, Szűts 9, Csíkász 2, Viniczai, Ayana 2, Horváth K. 14, Chroméj, László 14, Horváth D. Edző: Gálos László.

Gálos László: - Az álomrajt után teljesen szétesett a koncentrációnk. Megnehezítettük saját sorsunkat. Szerencsére a Szűts Bogi-László Boró-Török Ági trió hátára vette a csapatot. Az ő hasznos játékuknak köszönhetően nem énekelték ki a sajtot a szánkból.

Nyomtatás E-mail
Szoros vereség
2014. március 14. péntek, 14:47
Írta: Administrator   

A diákolimpia megyei döntőjében a kazinczys lányok a soproni Berzsenyi-gimnázium csapatát fogadták. Ahogy az várható volt, nagy küzdelem alakult ki a pályán. A két csapat játékosai az egyesületi és válogatott programokról is már jól ismerték egymást. A mindvégig változatos, izgalmas összecsapást végül sajnos a soproniak nyerték.

Eredmény:

Kazinczy-gimnázium-Berzsenyi-gimnázium 55-59 (12-13, 16-17, 18-16, 9-13)

Kazinczy: Szammer, Török 15/6, Szűts 3, Takács, Csíkász 4, Tamás, Ayana 6, Horváth 19/3, Galba, László 8 (15 lepattanó). Edző: Gálos László.

Gálos László: - Nagyon hullámzó teljesítményt nyújtottunk. Tízpontos előnyünket két perc alatt adtuk el és nehezítettük meg ezzel saját dolgunkat. Nagy öröm volt, hogy ilyen lelkes szurkolás mellett játszhattunk. Lehet, ez is feszélyezett egy-két játékost, de ez a normális, ehhez kell hozzászokni. Külön öröm volt Ayana Pelsin és László Boró bátor játéka. Az országos elődöntővel folytatódik számunkra a diákolimpia.

Nyomtatás E-mail
Gazdag hétvégi program
2014. március 07. péntek, 20:43
Írta: Administrator   

Program:

Kenguru Kupa, szombat, 9 ó: Mórás Cápák-Hunyadis Párducok. 10 ó: Mórás Cápák-Tatai SE. 12 ó: Fürge Gyíkok-GYKC Vizslák. 14 ó: Fürge Gyíkok-Soproni Tigrisek. 15 ó: Villámló Kovácsok-GYKC Lovagok. 16 ó: Villámló Kovácsok-Feketés Darazsak. 17 ó: Feketés Darazsak-GYKC Lovagok. (Mindegyik mérkőzésnek a Fekete István Általános Iskola tornacsarnoka ad otthont.)

11 ó: Nádor Tigrisek-OSE Oroszlánfiókák. 12 ó: Nádor Tigrisek-Tatabányai KC. (A mérkőzéseket Tatabányán játsszák, az Éltes Mátyás téri Általános Iskolában.)

Tinibajnokság, szombat, 11 ó: Soproni Darazsak-UNI Győr SZKA. 16 ó: UNI Győr SZKA-Csata DSE. Vasárnap, 8.30 ó: UNI Győr SZKA-Törekvés SE. (A mérkőzéseket a soproni MKB-arénában rendezik.)

Kiemelt kadettbajnokság, szombat, 15 ó: Kecskeméti Kosárlabda Akadémia-UNI Győr SZKA.

Regionális kadettbajnokság, vasárnap, 10 ó: UNI Győr SZKA-Szombathelyi SI. 15 ó: UNI Győr SZKA-BEAC.

Nyomtatás E-mail
Országos döntőben a juniorok
2014. március 07. péntek, 20:39
Írta: Administrator   

Új fejezetet nyitottak akadémistáink a győri női kosárlabda történelemben. Működésünk alatt először kerültünk be a legidősebb korosztályban az országos elitbe. Tettük mindezt úgy, hogy egyetlen idős junior korú játékosunk sincsen (1995-ös születésű). A bajnokság nehezen indult, viszont a türelem és a tudatosan felépített szakmai munka megtérült. Március végén (26. és 30. között) rendezik a döntőt, ahol öt nap alatt öt tétmérkőzést kell játszanunk.

Mindent megteszünk annak érdekében, hogy minél jobb helyezést érjünk el a legjobb nyolc csapat versengésében.

A Zsíros Tibor Kosárlabda Akadémia elleni mérkőzés már csak formalitás volt. A páros küzdelem budapesti összecsapásán 35 pontos előnyt gyűjtöttünk. Ennek tudatában kicsit dekoncentráltan játszottunk a mérkőzés első szakaszában. A második negyed közepétől azonban csak egy csapat volt a pályán és a lányok megmutatták, nem érdemtelenül kerültek a legjobbak közé. Hazai pályán végül még 25 pontot tettünk hozzá.

Eredmény:

UNI Győr SZKA-Zsíros Tibor KA 77-52 (35-32)

Győr: Simon 2, Nagy 10, Kovács 4, Csíkász 11, Dobronyi 13, Ayana 9, Horváth 13, Kuller 5, Török B. 4, László 6, Szűts. Edző: Sándor Zsuzsa-Gálos László.

Gálos László: - A nagy előny birtokában kicsit bealudtunk a mérkőzés elején, de aztán fokozatosan javuló játékkal bedaráltuk ellenfelünket. Nagyon boldogok vagyunk, ez hatalmas siker.

<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

8. oldal / 24