CMB CARGO

UNI Győr

2016/2017

 

Utánpótlásunk honlapja:

unigyor logo rgb-01

www.szechenyikosarakademia.hu

Nyomtatás E-mail

Kedd estére maradt a döntés

2017. május 01. hétfő, 11:49
Írta: Administrator   

Csapatunk kedden 18 órakor a Magvassy-csarnokban harmadszor csap össze a Cegléddel a bajnoki bronzcsatában. Az első felvonást mi nyertük magabiztosan, a másodikat viszont a Cegléd, jóval nagyobb küzdelemben.

A szezon végén gyakorlatilag újat egyik csapat sem tud a másiknak mutatni, az is látszik, hogy mindkét gárda utolsó erőtartalékait mozgósítja, s ahogyan vezetőedzőnk, Völgyi Péter még a párharc kezdete előtt elmondta: nagy valószínűség szerint az az együttes szerzi meg a bronzérmet, amelyik jobban akarja azt.

Bízunk benne, mi leszünk az a gárda, s holnap este lesz okunk az ünneplésre, s a Magyar Kupa harmadik helye után a bajnokságban is felállhatunk a képzeletbeli dobogóra.