CMB CARGO

UNI Győr

2016/2017

 

Utánpótlásunk honlapja:

unigyor logo rgb-01

www.szechenyikosarakademia.hu

Nyomtatás E-mail

Visszavágnánk a Diósgyőrnek

2017. április 04. kedd, 17:39
Írta: Administrator   

Csütörtökön 17 órakor a Diósgyőr ellen kezdi meg szereplését csapatunk a női NB I rájátszásában. A tét az elődöntőbe jutás, ehhez az egyik félnek két győzelmet kell szerezni. A párharc győztese aztán a címvédő Sopron ellen folytathatja a döntőért. Pár fordulóval a vége előtt azért könnyebb út nézett ki nekünk, de a Szekszárd elleni hazai, majd a ceglédi vereség végül az alapszakasz első helyébe került. Pedig a soproniakat mindkétszer sikerült legyűrni, amire eddig nem sűrűn volt példa, ezt megelőzően – mint Ludas Matyi Döbrögit – mindössze háromszor verte meg az UNI Győr, az ominózus 2011/12-es szezonban a döntőben aranyat ért az a három siker.

A csapat kapitánya, Laklóth Anna érthetően nagyon szívesen emlékszik arra az évre, nem különben arra, hogy a végjátékban mennyien szurkoltak a lelátón a csapatnak: „Már az elődöntőben a Pécs ellen a szokottnál jóval többen voltak kint, a döntőben pedig telt ház előtt is játszhattunk, s bár a negyedik meccsen sokan bíztak a végső győzelemben, akkor veszítettünk, de aztán az ötödik, soproni találkozón összejött a bravúr.”

A klubnál remélik, nézőkben most sem lesz hiány, a csapat megalkuvást nem tűrő játéka mindenképpen sokkal több nézőt érdemel(ne), s mint az öt évvel ezelőtti példa mutatja, a csapat jó hangulatban még nagyobb bravúrokra lehet képes.

Hogy ezúttal mit érünk el, nehéz megjósolni, az biztos, hogy harmadikként a negyeddöntőben élvezhetjük a pályaelőnyt, sikeres folytatás esetén viszont nagy valószínűség szerint ezzel a lehetőséggel nem tudunk majd élni.

„Nyilván jobb lett volna elsőként zárni az alapszakaszt, de igazán könnyű ellenféllel nem nagyon találkozhattunk volna. Különben is, annak idején Fűzy Ákosnak volt egy mondása: akkor kell jónak lenni, ha elolvad a hó. Nos, ezen túlvagyunk, a szezon java még csak most jön. Mindegy, mi volt az alapszakaszban, az számít, a rájátszásban hogyan szerepelünk. A miskolciakkal szemben van törleszteni valónk, hiszen két egylabdás meccsen maradtunk alul velük szemben, most itt a lehetőség a visszavágásra. Azt gondolom, azon a hullámvölgyön, ami éppen a Szekszárd- és a Cegléd-meccs idején ért el bennünket, túl jutottunk. Most nincs az a kettős terhelés, ami az Euroligával járt. Sokkal többet tudunk készülni egy-egy meccsre, még ha a play off menete is elég sűrű” – tette hozzá Laklóth Anna.

Az mindenesetre nagyon fontos, hogy sikerélménnyel, egy Magyar Kupa-bronzéremmel megyünk neki a bajnoki rájátszásnak.