CMB CARGO

UNI Győr

2016/2017

 

Utánpótlásunk honlapja:

unigyor logo rgb-01

www.szechenyikosarakademia.hu

Nyomtatás E-mail

Jövő héten Magyar Kupa

2017. március 24. péntek, 16:42
Írta: Administrator   

A pécsi Lauber Dezső Városi Sportcsarnokban rendezik meg a Killik László női kosárlabda Magyar Kupa nyolcas döntőjét március 31. és április 2. között.

Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) elnöke a pénteki sajtótájékoztatón a pécsi helyszínre utalva kiemelte: "oda kell vinni a kosárlabdát ahol néző van, ahol szeretik". Hozzátette: biztos benne, hogy a jövőben Szekszárd, Sopron vagy Zalaegerszeg is meg tud rendezni hasonló kupadöntőt.

Március 31-én, pénteken a negyeddöntőket rendezik: csapatunk a Szekszárddal, az Uniqa-Sopron a ZTE-vel, a PEAC-Pécs a Vasassal, a Cegléd pedig a DVTK-val játszik. Április elsején, szombaton az elődöntőket, másnap a bronzmérkőzést és a döntőt rendezik meg. A kupagyőztes 3 millió, a második 1,5 millió, a harmadik pedig 900 ezer forintot kap.

Szalay Ferenc az esélyekről azt mondta: az igen kiegyensúlyozott mezőnyben bármelyik csapat bármelyiket megverheti, akár idegenben is.

A férfi kosárlabdával összehasonlítva a női utánpótlása sokkal erősebb - jegyezte meg az MKOSZ-elnök, aki megoldandó problémának nevezte, hogy az ígéretes fiatal játékosok Magyarországon maradjanak. Egyúttal bejelentette: az MKOSZ megkezdte a tárgyalásokat a pécsi, miskolci, budapesti, győri és soproni egyetemekkel, hogy a kosárlabda tehetségei elsősorban ne külföldön akarjanak tanulni, hanem magyar ösztöndíjat kapjanak.

A három nap mérkőzéseire külön napijegyekkel lehet bejutni: a felnőttjegyek 1000, a diák-nyugdíjas belépők 500 forintba kerülnek.