A védekezés lesz a kulcs

Megyei rangadót rendeznek szombaton 18 órától a női NB I-ben: a címvédő Sopron Basket csapatunkat, a CMB Cargo-UNI Győrt fogadja. Felemás előjelekkel készült a két csapat a megyei rangadóra. A soproniak még hibátlanok, hét közben nagy különbségű győzelmet arattak az egy hete éppen ellenünk diadalmaskodó ZTE otthonában. A hazai vereség miatt van okunk a bosszankodásra, ugyanakkor az némi előnyt jelenthet számunkra, hogy egész héten a Sopron ellen készülhettünk.

Vezetőedzőnk, Sandro Orlando, a CMB Cargo-UNI Győr vezetőedzője először még a ZTE elleni találkozóról beszélt.

„Természetesen nagyon csalódottak voltunk, hogy kikaptunk, azt kell mondanom, megérdemelten veszítettünk, hiszen rossz hozzáállással, nem a legmegfelelőbb intenzitással játszottunk. Ebből okultunk mi is, a játékosok is, s ahhoz, hogy a Sopron ellen legyen esélyünk, magasabb fordulatszámon kell kosárlabdáznunk. Többször elmondtam már, a kulcs a védekezés, ha az rendben van, akkor a játékosokban megvan az a potenciál, hogy sok pontot dobjon. Függetlenül attól, hogy a ZTE ellen éppen a kevés szerzett kosárral volt gondunk. A lehető legtöbbet szeretnénk kihozni a meccsből, ha mindent megteszünk, akkor is előfordulhat, hogy nem nyerünk, de tiszta lelkiismerettel jöhetünk le a pályáról” – fogalmazott az olasz szakvezető.